Skip to main content

AUTÓS TÖRTÉNET

2016-ban vettük át az Autóscsárdát és azóta minden nap azon dolgozunk, hogy még jobbá váljunk. Életünk a vendéglátás, ez ad erőt ahhoz, hogy minél többet hozzunk nektek.
Nagyon hosszú út van mögöttünk és talán még sokkal hosszabb út előttünk, de megvan a kép, ahová szeretnénk eljutni.

Nem egyszerű hiszen egy olyan örökséget kaptunk ezzel az épülettel, amit szeretnénk ápolni, ugyanakkor a mai kor igényeinek is meg kell felelnünk. Az AUTÓSCSÁRDÁT az ország szinte minden pontján ismerik, közel 100 éve töretlenül működik, és nincs olyan aki a környéken ne hallott volna a Csingi pogácsáról.

Természetesen mi még gyerekek voltunk ebben az időben, de az étterem már akkor fontos szerepet játszott az életünkben, mint tősgyökeres falubeli gyerekek életében.

Akkor még csak egy álom volt, hogy ezt az örökséget majd mi ápolhatjuk és vihetjük tovább. Most pedig, hogy itt vagyunk és megélhetjük minden szépségét a vendéglátásnak, igyekszünk méltók lenni a nagy Autóscsárda hírnevéhez.

A környék legszínesebb italkínálata nálunk található! Konyhánk a streetfood ételeket, magyaros valamint a nemzetközi konyha ízeit is felvonultatja.

Méltán vagyunk híresek óriás adagjainkról, ami bombajó ízekkel párosul. Igyekszünk mindent mi magunk készíteni számotokra, így a hamburgerhústól elkezdve a házi készítésű pizzákon keresztül a kézműves süteményeken át minden a kollegáink szakértelmét és szorgalmát dícséri.

Nemrégiben nyílt cukrászdánkban igazi csodák kerülnek ki a mesterek kezéből. Igyekszünk tartani a tradícionális süti készítési technikákat, talán emiatt szeretitek ennyire az édességeinket.

Ahogy Ti fogalmaztok „Igazi békebeli sütik, mai köntösben! ”
Nyáron kézműves fagylaltokkal kedveskedünk nektek, évszaktól függetlenül pedig óriás palacsintával.

Ingyenes Wi-Fi elérhető minden kedves vendégünknek.
A legváltozatosabb sportmérkőzéseket pedig LED TV-n nézheted nálunk.

Téliesített teraszunk télen, óriási cukrászda udvarunk pedig nyáron áll rendelkezésetekre.

Egyből mellettünk lottózó működik így nem kell messzire mennie annak, aki a szerencséjét próbára tenné.

Külön rendezvény termeinket ingyenesen bocsájtjuk rendelkezésetekre.
Különböző csomagajánlataink közül válogathattok.
Születés-, névnap, osztálytalálkozó, családi vagy baráti összejövetel, keresztelő, esküvő, bármiben szívesen állunk a rendelkezésetekre.

Nézzetek be hozzánk, sok szeretettel várunk!